BESZÁMOLÓ A Kelta fesztiválRÓL
Immár 5. alkalommal szervezte meg a Soproni-hegység Natúrpark Egyesület a
soproni erdők mélyén, kelta őseink tiszteletére, a Kelta Ünnepet. A rendezvényt
Sopron, Harka és Ágfalva önkormányzatai, a TAEG Zrt. és megannyi civil
szervezet, illetve magánszemély támogatta abból a célból, hogy a minél többen
menjek ki a természetbe sétálni, tiszta levegőt szívni és feloldódni az ír-kelta
kultúra által nyújtott élményekben.
A gyerekek elsősorban a kézműves
foglalkozásoknak és a kelta harcosok bemutatójának örültek, a történelem után
érdeklődőket Dr. Gömöri János régészeti sétája nyűgözte le. De itt volt a
Castanea Egyesülettől Hárs Olivér, aki a Várhelyen található gyógynövényeket
ismertette és természetesen nem maradhatott el idén sem a Blackbird tánciskola
bemutatója. Őket az Éirí együttes és az Isterfolk együttes követte. Az éhes és
szomjas látogatókat pedig igazi kelta büfé várta. A délután végén a Szarvas
Törzs ifjú harcosai sátraikat összepakolták és ezzel véget ért a kelták egykori
földvárában az ünnep. A soproni Várhely elcsendesült és várja, hogy jövő nyáron
ismét kelta harcosok verjék fel tanyájukat az ősöreg fák tövében.

2010. július 10. 10:00 - 16.00
kelta fesztivál programja

10.00 Megnyitó – Harci bemutató a Szarvas Törzzsel
10.30 Dr. Gömöri János
régész bemutatja a Várhelyet, mint régészeti lelőhelyet
11.00 Gyógynövényséta
Hárs Olivérrel
13.00 Blackbird ír sztepptánc bemutató
13.30 Éirí koncert
és táncház
14.00 Gyógynövényséta Hárs Olivérrel
15.00 Isterfolk koncert
15.00 Gyógynövényséta Hárs Olivérrel
16.00 Fesztiválzárás
Folyamatos programjaink 10.00 órától:
Ügyességi
játékok Tamási Zoltánnal, alias Golyóval, életképek a Szarvas Törzzsel – hogyan
éltek kelta őseink ie. 500 körül a soproni erdőkben, gyógynövényismeret Hárs
Olivérrel, kelta ékszerkészítés, kézműves foglalkozások a Soproni Múzeum
munkatársaival, arcfestés, kelta tusa, ügyességi játékok, kelta büfé, stb.
A rendezvény helyszíne a
fedett uszoda – Récényi út felöl közelíthető meg. Parkolás a Récényi úton. A
parkolótól a fesztivál helyszíne gyalog, vagy elektromos járművel közelíthető
meg. (100 Ft /út). Gyalogtúra indul a Brennbergi Tábortól 8.00 órakor a
helyszínre.
A
rendezvény szervezői köszönetet mondanak a támogatóknak, úgy mint: Sopron Megyei
Város Önkormányzata, Soproni Erdőkért Környezetkultúra Alapítvány, Soproni
Múzeum, Scarbantia Társaság, Castanea Egyesület, Tanulmányi Erdőgazdaság.
" Legyen előtted mindig az út
Mindig a hátad mögött fújjon a
szél
A nap melegen süsse arcodat,
Az eső puhán essen földjeidre
és
Amíg nem találkozunk
Őrizzen tenyerén az Isten "
/ Kelta
áldás /