Sopron - Várhely (Burgstall)

Korai vaskori vár.

 

Az Alpokalja keleti nyúlványainak és a Fertő tó medencéjének csatlakozásánál, a Soproni hegység lábánál húzódik az a völgy, melyen keresztül a Kisalföld sík vidéke a Bécsi medence felől elérhető. Ezen a helyen keresztezi egymást az ősi nyugat-kelet irányú, valamint az Adriai tengert és a Baltikumot összekötő észak-déli kereskedelmi útvonal, mely a bronzkortól kezdve a Borostyánkő kereskedelem egyik fontos útvonala volt.

 

Magaslati, erődített települések

 

Az egymástól látótávolságra elhelyezkedő Sopron környéki magaslati telepeket a korai vaskorban (Kr. e. 750-400) sáncokkal erősítették meg. A hegyvonulatokon épített földvárak természetes védelmet biztosítottak a veszély idején menedéket kereső lakosságnak. Az 500 m magas gerincen álló, 37,4 katasztrális hold (0,4 km2) kiterjedésű soproni Várhely fából és földből emelt Hallstatt kori sáncvára a keleti Hallstatt kultúra egyik legfontosabb lelőhelye. A fősánc hossza kereken 2 km. Maga a vár 900 m hosszú és 350 m széles területet foglal el. Az itteni feltárásokat 1887-ben Bella Lajos (A Reáliskola, mai Széchenyi Gimnázium tanára, Sopron Vármegye és Sopron szabad. királyi Város Régészeti Társulatának titkára) kezdte meg. 1932-ig több ásatás történt a földvárban és a mellette elterülő halomsírokból álló temető területén.  Európa szerte híresek a szakemberek körében a Burgstall alakos urnái, amelyek még Bella Lajos kutatásai során kerültek elő. 1971-78. között Patek Erzsébet (MTA, Régészeti Intézete, Budapest) folytatta a várhelyi kutatásokat.

 

A külső oldalon kőfallal is megerősített sáncokon a  földvár bejáratánál az előretolt védmű szerepét is betöltő 5 m széles kaput építettek. A fősánc földtömegébe 1-1,5 m széles, kazettaszerűen lerakott tölgyfagerendákat is beépítettek. A kapunál emelt 36 m hosszú elősánc és a fősánc között 8 m széles és 1,5 m mély árok látható. Az erődített település belsejében jelentős átépítéseket végeztek a kelták a  késő La Tčne időszakban, a Kr.e. II-I. századokban, ennek nyomát őrzik a belső sáncok.

 

 

 

Ábrák/Figurs:

1: Sopron környéki erődített telepek elterjedési térképe. The distribution map of fortified settlements around Sopron: Sopron-Várhely (Burgstall), Sopron-Istenszéke (Himmelsthron), Sopron-Károly magaslat, Sopronbánfalva-Sánc-hegy, Fertőrákos-Kecskehegy.

2: A soproni Várhely erődítményeinek alaprajza. The contour map of the Várhely-Burgstall.

 

Várhely-Burgstall. Korai vaskori halomsírok.

Früheisenzeitliche Hügelgräber. Early Iron Age Tumuli

 

A Sopron-Várhelyi földvárhoz vezető út mentén találjuk a Kr.e. 8-6. századi temetőt.

Az 1971-78. között végzett ásatást a még felszínen látható temetkezési halmok (tumulusok) pontos felmérése és térképezése előzte meg. 159 halmot sikerült azonosítani és a korábbi számozással összevetni. Közülük tíz került ezekben az években feltárásra, mely alkalmat adott a halmok építésével és a halottkultusszal kapcsolatos megfigyelésekre. Az É-D-i irányba elnyúló temető különböző részein elhelyezkedő sírokból származó leletek a temetkezőhely használati idejére és betelepítési rendjére, azaz a tumulusok megépítésének sorrendjére utalnak.

 

 

III. Téma. Korai vaskori ház, a Hallstatt kori ember élete.

Früheisenzeitliches Haus, Alltagsleben und Feste der hallstattzeitlichen Menschen. Early Iron Age House, life in the Hallstatt Period.

 

A főkapu közelében egy szögletes, földbe mélyített házat is feltárt a kutatás.

A Kr. e. 750-600 közötti időszak itteni települési rétegeiből búza és rozsszemeket valamint a tenyészett állatok: sertés, szarvasmarha, juh, kecske, ló és eb csontjait találták meg. A vadászott állatok közül a gímszarvas, vaddisznó és őz csontjai kerültek elő.

 

Írta: Dr. Gömöri János

 

Tanulmányi Erdőgazdaság. Soproni Erdőkért Környezetkultúra Alapítvány.

Scarbantia Régészeti Park   * APS  *   Archäologischer Park Scarbantia

 

Soproni Múzeum, Régészeti Gyűjtemény, 9400 Sopron, Fő tér 6.

Tel.: ++36 99 311-327,  Fax. ++36 99 311-347, E-mail: gomori@ggki.hu